Az Európai Parlament nagy többséggel támogatta az új uniós visszatérési rendeletet, amelynek célja, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá tegye azoknak a harmadik országbeli állampolgároknak a kitoloncolását, akiknek nincs joguk az Európai Unió területén maradni. A döntés komoly fordulatot jelez: Brüsszel évek után kimondta, hogy a jelenlegi rendszer túl lassú, túl gyenge, és túl sok kiutasítási határozat marad végrehajtatlanul.
Az Európai Parlament 418 igen, 218 nem szavazattal és 30 tartózkodás mellett jóváhagyta az új uniós visszatérési szabályokat. A jogszabály célja, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegye az eljárásokat azokkal szemben, akik jogszerű tartózkodási engedély nélkül vannak az EU területén. A szöveget még formálisan el kell fogadnia a Tanácsnak, majd meg kell jelennie az EU Hivatalos Lapjában, de politikailag ez már egyértelmű irányváltás.
A rendelet egyik legfontosabb eleme, hogy az érintetteknek kötelező lesz együttműködniük a hatóságokkal, és el kell hagyniuk az adott uniós tagállamot azonnal vagy a meghatározott határidőn belül. A Tanács szerint a szabályozás célja az, hogy a tagállamok ne csak kiadják a kiutasítási döntéseket, hanem azokat ténylegesen végre is tudják hajtani.
A szigorítás másik kulcseleme a külső visszatérési központok létrehozásának lehetősége. Ezek olyan EU-n kívüli országokban működhetnének, amelyekkel valamely tagállam megállapodást köt. A központokba olyan személyeket lehetne átszállítani, akiknek már nincs joguk az EU-ban maradni. A szabály szerint kísérő nélküli kiskorúakat nem lehetne ilyen megállapodások alapján külső központba küldeni.
Az új rendszer az őrizet lehetőségét is bővíti. Az Európai Parlament tájékoztatása szerint azokat, akik nem működnek együtt, szökésveszélyt jelentenek vagy biztonsági kockázatot hordoznak, egyéni elbírálás alapján őrizetbe lehetne venni. Az őrizet időtartama akár 24 hónap is lehet, bizonyos esetekben pedig további hat hónappal meghosszabbítható.
A rendelet az úgynevezett európai visszatérési határozatot is bevezetné. Ennek célja, hogy a tagállamok könnyebben kezeljék egymás kiutasítási döntéseit. A rendszer eleinte önkéntes alapon működne, de néhány éven belül újraértékelhetik, hogy kötelezővé tegyék-e a tagállamok közötti elismerést.
A döntés hátterében az áll, hogy az EU-ban régóta súlyos gondot jelent a végrehajtás. Nem az a fő kérdés, hogy születnek-e kiutasítási határozatok, hanem az, hogy azokból mennyi valósul meg ténylegesen. Az Európai Bizottság és a tagállamok szerint a rendszer hitelességét éppen az gyengítette, hogy sokan akkor is az EU-ban maradtak, amikor már jogerős döntés született a távozásukról.
A támogatók szerint a szigorítás régóta esedékes volt. Érvelésük egyszerű: ha az EU-nak vannak bevándorlási és menekültügyi szabályai, akkor azoknak következményük is kell legyen. Egy elutasított kérelem vagy jogerős kiutasítás nem sokat ér, ha azt utána nem hajtják végre. Malik Azmani jelentéstevő úgy fogalmazott, hogy közel húsz év után Európának végre működőképes visszatérési rendszerre volt szüksége.
A bírálók ezzel szemben attól tartanak, hogy a külső központok és a hosszabb őrizeti lehetőségek jogi vitákhoz vezethetnek. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa is figyelmeztetett arra, hogy az új szabályok kockázatokat hordozhatnak az őrizet kiterjesztése, az EU-n kívüli központok és a visszaküldés elleni védelem területén. Ezek az aggályok azonban nem változtatnak azon, hogy az uniós többség most egyértelműen a végrehajtás megerősítése mellett döntött.
A szavazás politikai hangulata is sokat elmondott a mai Európáról. A Guardian szerint a voksolás után jobboldali képviselők egy része „send them back”, vagyis „küldjék vissza őket” skandálással ünnepelt, amire baloldali és zöld képviselők tiltakozással válaszoltak. A jelenet jól mutatta, hogy a migráció kérdése már nem technikai ügy Brüsszelben, hanem az egyik legélesebb politikai törésvonal.
A döntés üzenete világos: az EU a korábbi, sokszor nehezen végrehajtható rendszer helyett keményebb, gyorsabb és központosítottabb visszatérési politikát akar. A tagállamok nagyobb eszközt kapnának a kezükbe, a külső visszatérési központok pedig teljesen új fejezetet nyithatnak az európai migrációs politikában.
A kérdés most az, hogy a szabályozás a gyakorlatban is működni fog-e. Lesznek-e olyan EU-n kívüli országok, amelyek vállalják a visszatérési központokat? Elég gyorsak lesznek-e az eljárások? Végre tudják-e hajtani a tagállamok a kiutasításokat? Ezekre csak később lesz válasz. Az viszont már most látszik: Brüsszelben véget ért az a korszak, amikor a visszaküldések gyenge végrehajtását egyszerűen tudomásul vették.
