Újabb diplomáciai vihar robbant ki Ukrajna és Lengyelország között, miután Karol Nawrocki lengyel elnök megfosztotta Volodimir Zelenszkijt Lengyelország legmagasabb állami kitüntetésétől. Az ügy hátterében az áll, hogy Ukrajna egy katonai egységet az UPA „hőseiről” nevezett el, ami Lengyelországban rendkívül érzékeny történelmi seb. Zelenszkij erre keményen reagált: szerinte Nawrocki azt csinálja, amit Orbán, és ennek „nem lesz jó vége”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök élesen bírálta Karol Nawrocki lengyel államfőt, miután Varsó úgy döntött, hogy visszavonja tőle a Fehér Sas-rendet, Lengyelország legmagasabb állami kitüntetését. A döntés közvetlen előzménye az volt, hogy Zelenszkij rendeletben engedélyezte: az ukrán különleges műveleti erők egyik egysége a „UPA hősei” nevet viselje.
A lengyel elnök szerint ezzel Ukrajna olyan szervezet emlékét emeli állami szintre, amelyet Lengyelországban elsősorban a második világháború alatti lengyelellenes mészárlásokkal kötnek össze. Nawrocki azt hangsúlyozta, hogy döntése nem az ukrán nép ellen irányul, és nem jelenti Lengyelország biztonságpolitikai irányváltását, de Varsó nem fogadhatja el az UPA kultuszának erősítését.
Zelenszkij viszont belpolitikai számítást lát a döntés mögött. Az ukrán elnök szerint Nawrocki a 2027-es lengyel választásokra készülve próbál politikai hasznot húzni az ukránellenes indulatok erősítéséből. A Ukrainian Pravda idézete szerint Zelenszkij úgy fogalmazott: „ezt csinálta Orbán is”, majd hozzátette: „ez rossz ügy, és szerintem rossz vége lesz”.
A kijelentés súlyát az adja, hogy Zelenszkij nem egyszerű diplomáciai vitaként kezeli az ügyet, hanem azt állítja: a lengyel elnök belpolitikai célból szít feszültséget az ukránokkal szemben. Ez rendkívül erős vád egy olyan országgal szemben, amely a háború kezdete óta Ukrajna egyik legfontosabb támogatója, menekültek millióit fogadta be, és katonai-logisztikai szempontból is kulcsszerepet játszott Kijev támogatásában.
A történet megértéséhez fontos látni, mi az UPA. Az Ukrán Felkelő Hadsereg a második világháború idején és utána működő ukrán nacionalista fegyveres szervezet volt, amelyet Ukrajnában sokan a szovjet és orosz uralom elleni függetlenségi harc jelképének tartanak. Lengyelországban viszont az UPA neve elsősorban a volhíniai és kelet-galíciai lengyel civilek lemészárlásával kapcsolódik össze. A lengyel parlament 2016-ban népirtásként ismerte el az UPA által elkövetett bűncselekményeket, és lengyel értelmezés szerint körülbelül 100 ezer lengyel halt meg ezekben az akciókban; ukrán oldalról ugyanakkor arra is hivatkoznak, hogy megtorlásokban ukrán civilek ezrei is áldozatul estek.
Ezért az ukrán névadás Lengyelországban nem puszta katonai hagyományőrzésként jelent meg, hanem történelmi provokációként. Nawrocki már korábban is azt mondta, hogy szerinte Ukrajna ezzel azt mutatja: nem áll készen az európai családhoz való csatlakozásra, mert Európában nem lehet olyanokat dicsőíteni, akik lengyel nőket és gyerekeket gyilkoltak.
A lengyel–ukrán vita ráadásul nemcsak a múltról szól. A két ország viszonyát az utóbbi években több kérdés is feszítette: az ukrán gabonaimport körüli konfliktusok, a menekültek miatt növekvő társadalmi fáradtság, valamint a történelmi emlékezet eltérő értelmezése. A Fehér Sas-rend visszavonása ezekre a régi feszültségekre tett rá egy újabb, látványos diplomáciai réteget.
A döntésre Ukrajnából is kemény válaszok érkeztek. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter stratégiai hibának nevezte a lengyel lépést, és azt üzente: egyetlen más ország elnöke sem fogja diktálni Ukrajna történelmi emlékezetét. Több ukrán tisztségviselő és volt államfő jelezte, hogy válaszul visszaadja lengyel kitüntetését.
Lengyelországban ugyanakkor nem mindenki akarja tovább élezni a konfliktust. Donald Tusk miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy a lengyel–ukrán vita Putyinnak kedvez, és mindkét elnöknek az indulatok csillapításán kellene dolgoznia, nem azok további fűtésén. Ez jól mutatja, hogy Varsóban sem egységes a politikai reflex: a történelmi sérelem valós, de annak diplomáciai kezelése már belpolitikai és geopolitikai kérdés is.
Zelenszkij mostani mondata azért is kockázatos, mert Lengyelország esetében nem egyszerű „ukránellenes hangulatkeltésről” van szó. A volhíniai vérengzések a lengyel történelmi emlékezet egyik legsúlyosabb traumáját jelentik. Ha Ukrajna ezt kizárólag belpolitikai manőverként kezeli, az Varsóban könnyen úgy csapódhat le, mintha Kijev nem venné komolyan a lengyel áldozatok emlékét.
Ugyanakkor az is látható, hogy a vita veszélyes politikai pályára került. Egy történelmi sérelem ma már nemcsak múltfeldolgozási kérdés, hanem az ukrán EU-csatlakozás, a lengyel belpolitika, a háborús szövetségi rendszer és az orosz információs tér része is. A lengyel elnök kemény gesztusa és Zelenszkij Orbánhoz hasonlító válasza együtt azt mutatja: a két ország között olyan törésvonal nyílt meg újra, amelyet Moszkva biztosan nem fog figyelmen kívül hagyni.
A legnagyobb kérdés most az, hogy Varsó és Kijev képes-e visszaterelni az ügyet a történészek, diplomáciai csatornák és kétoldalú egyeztetések szintjére, vagy a vita tovább csúszik a belpolitikai üzengetések irányába. Mert ha Lengyelország és Ukrajna a múlt sebein kezd egymásnak feszülni, abból valóban nem sok jó következhet — nemcsak Kijevnek és Varsónak, hanem az egész kelet-európai biztonsági térnek sem.
